hogy is van ez?

- Nameg a kötelességek... hogy is van? Ki korán kel aranyat nyel? Ki mint veti álmát úgy alussza ágyát? Mondjuk talán esetleg felteszem egy hólapátnyi szart találok és az ágyamat rossz álmokon vetem kapok valamilyen kártérítést?
- Nem is tudom mit mondjak erre hölgyem, a legkifejezőbb szó tán a lófaszt felkiáltás lenne...
- Ó hát legalább kirántva?

Én? Ő... Igen van olyan is, talán.

Azt kérdezed ki vagyok?Őszintén?Talán a homokóra átfordításakor átzuhanó utolsó szem.A tubusban maradt utolsó csepp.A cserepes virág legalján lévő láthatatlan földdarab.Az utolsó szem cukorka, amiben megízleled a vég keserű-édes ízét.Az a járdaszegély, amelyen gyermekként egyendúlyoztál.A szivárvány halvány része, amelyben nem gyönyörködsz.A lágy szellő amit mégcsak észre sem veszel.Az univerzum egy eldugott, csendes, kis része vagyok.Egyszerűen őrülten, csendesen kiáltva,Itt vagyok, Létezem...

ön szerint igen?

Csak ha az ember nincs megszokva hiányolni valakit, és hirtelen tudatában van ennek a hiánynak megijed és mert attól fél, hogy az ilyen elgyengíti, el is gyengül. (how ironic a szó) Meg a bizalom ugye az sem egy könnyű dolog mondjuk van olyan érzésem, hogy nem a körülöttünk levő emberekkel van itt speciell gond hanem Önnel kedves kisasszony!
- Hogy velem?!
- Igen! Ne féljen a bizalom hirtelen jön aztán párszor összetörik, aztán menekülni fog előle de utoléri. Egyet meg kell értenie, a bizalom sosem marad ép, úgy ahogy nincs tökéletes ember úgy tökéletes bizalom sincs nemhogy még ép is maradjon szegény, mondjuk ha Batman az illető akkor oké. Felejtse el.

höpp

ömm... mikre rá nem talál az ember leszaromnemtanulokb@sszameg este alatt :)

Annyira gyorsan történt minden egy-kettő és hirtelen zuhatag, eső, szél, álom, reggel, nyitra, kulcs, egyetem, szerelem, csók, még több csók...
Az elmúlt hónapokban átestem sok egyetemi bulin, éjjeli tanuláson, őrült éneklésen, még több elkésésen. Itt vagyok és még soha nem éreztem ennyire jó ízűnek az életet. Ahogy Thoreau mondaná kiszívtam az élet velejét, félretettem mindent, amivel kapcsolatban úgy  éreztem nem tartozik hozzám többé, könyvet, talános szerelmet, barátságot. Igen... megtettem! Nem könnyű elbúcsúzni valakitől aki belőlem van/volt csak az van, hogy levedlettem a rothadó darabkákat, melyek kövek voltak... Kövek, melyekről azt hittem támpontok az élet zúgó folyójában, de nem, ezek a kövek rajtam voltak...bennem. (szip-szip)
Még nem tudom, hogy az amit csinálok, ahogyan viselkedem jó e?! Csak annyit tudok hogy én végre én vagyok. Semmi plusz szín semmi sötétben rejtőző darab csupán én. Bolondos, utcán éneklős, földön ülős, ha jól esik káromkodós, mosolygós én. Lesöpörtem szivem pereméről a faleveleket nem mondatnám, hogy az összeset... vannak apró fájdalmak melyeket meg kell hagyni ők az én fájdalmaim. De tudom hol vannak és ha netán kiesnek a dobozból, vissza tudom őket rakni. Lehet meg kéne semmisíteni de itt jönnek a kifogások... majd egy következő fejezetben lehet lesöpröm őket lehet nem...
Ó és van egy Őm *.* Megtaláltam a héja-nászomat! Meglátjuk, hogy alakul

Veroni voltam éljenek a lajhárok!