ömm... mikre rá nem talál az ember leszaromnemtanulokb@sszameg este alatt :)
Annyira gyorsan történt minden egy-kettő és hirtelen zuhatag, eső, szél, álom, reggel, nyitra, kulcs, egyetem, szerelem, csók, még több csók...
Az elmúlt hónapokban átestem sok egyetemi bulin, éjjeli tanuláson, őrült éneklésen, még több elkésésen. Itt vagyok és még soha nem éreztem ennyire jó ízűnek az életet. Ahogy Thoreau mondaná kiszívtam az élet velejét, félretettem mindent, amivel kapcsolatban úgy éreztem nem tartozik hozzám többé, könyvet, talános szerelmet, barátságot. Igen... megtettem! Nem könnyű elbúcsúzni valakitől aki belőlem van/volt csak az van, hogy levedlettem a rothadó darabkákat, melyek kövek voltak... Kövek, melyekről azt hittem támpontok az élet zúgó folyójában, de nem, ezek a kövek rajtam voltak...bennem. (szip-szip)
Még nem tudom, hogy az amit csinálok, ahogyan viselkedem jó e?! Csak annyit tudok hogy én végre én vagyok. Semmi plusz szín semmi sötétben rejtőző darab csupán én. Bolondos, utcán éneklős, földön ülős, ha jól esik káromkodós, mosolygós én. Lesöpörtem szivem pereméről a faleveleket nem mondatnám, hogy az összeset... vannak apró fájdalmak melyeket meg kell hagyni ők az én fájdalmaim. De tudom hol vannak és ha netán kiesnek a dobozból, vissza tudom őket rakni. Lehet meg kéne semmisíteni de itt jönnek a kifogások... majd egy következő fejezetben lehet lesöpröm őket lehet nem...
Ó és van egy Őm *.* Megtaláltam a héja-nászomat! Meglátjuk, hogy alakul
Veroni voltam éljenek a lajhárok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése