3
Két part között álltam egy hídon, vakon. Illatok csábítottak.
Az egyik ismeretlen. Talán a hajamat táncoltató szélre emlékeztetett.
A második, a már jól ismert Nap égető illata volt, egy érdes ölelés.
Héja nászt kívántam, egy csók előtti örök másodpercet.
S te jöttél, szálltunk nehéz aggyal, s a tavaszban megálltunk tépett,
vérző nyakkal.
Hogyan kéne megbocsátanom magamnak a ki nem mondott szavakat?
Hogyan kéne megbocsátanom neked a kimondott szavakat?
A kötélhidak sokkal menőbbek voltak, ezt nem viszi a kés.
Felébredtem álmomból.
Két part között álltam egy hídon, vakon. Mi ez az illat?
5
Ránéztem
az órára, 20:14, lassan indulni kéne.
Mikor
te az időjárás jelentést várod, én már képzelt avaron járok.
Elindulok
megkeresni a napot. Sokat fekszem a fűben.
Látod,
miattad van tele a hajam bogárral. Levágattam és befestettem.
Azt
olvastam a csajok AZ után mindig ezt teszik… egyre lányabb vagyok.
A
szemeim óceán ízűt izzadnak, ez jól jön mikor a hatodik rongyot koptatva,
por
törlésnek álcázott mozdulattal, söpröm le emléked maradványait polcaimról.
Beengedtem
a nap utolsó sugarait, aztán felvettem napszemüvegemet.
A
napról mindig is te jutottál az eszembe. Mindenhol ott vagy.
Ránéztem
az órára, 20:27, ideje elindulnom.
2
Tudod,
újonnan félek az óriásteknősöktől.
Vagyis nem,
nem tudod.
Veled
átitatott ruhadarabokban
keresem a
hízelgéssel fotózott pózokat.
Ránéztem az
órára, 5:43. Megtört a csend.
Nevetésnek
nem nevezném, egy sós vigyor volt,
Ekkor jöttem
rá milyen tökéletes is az elmúlásunk.
A hibátlan
vég. Hánynom kell, úgy látszik még ma szabadlábra engedlek.
Mondanom
kéne valamit, aztán megírnom az utolsó mondatunk ciklusát.
Tudod,
újonnan félek az óriásteknősöktől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése